Kicsit szomorúan kell írnom, hogy a napom java részét átaludtam. Ugyan senkinek sem volt ellene kifogása, de a lelkiismeretemet piszkálja.
Bea túl van egy komoly náthán, Misi is épp kigyógyult belőle. Ezek boldogító pillanatok. Andor ma nem is hallatta a hangját. Már azt hittem, nincs is itthon. Ágyalá néztem, szekrényben kerestem, gardróbban kerestem, szóval mindenütt. Kivétel az ágyában. Ott bújt a takaró alatt, és nagyokat kuncogott magában.
Gondoltam itt az ideje,hogy idézgessek a régi irományaimból.
"2005. Január 27, péntek. A reggeli ébredés. Zuhanyzás. Torna (gagyi). Kapucíner. Fontos napirendi feladatok lettek. a napom mélyről indul, majd a reggelire teljesen kitisztult fejjel ülök az asztalhoz. Ma nem lesz semmiféle foglalkozás. Zene, írogatás, olvasás (ha tudom a figyelmem koncentrálni) rejtvényfejtés. Ez lesz a mai programom. Péntek lévén ilyenkor senki nem szeret semmit csinálni, vagy ha tesz is, azt gyorsan minél előbb hazamehessen. Legalább is így gondolom. Ha minden ember a kötelességét becsülettel végrehajtja, akkor ez .....Elvesztettem a fonalat. Valaki letakarta Dorothy sárga útját. Biztos fontosnak tartottam, ha belekezdtem. mindegy. Szépen besüt az ablakon a januári napfény. Eddig mindig minden függöny elhúzva. Én kezdtem. Kedden egyet, szerdán egyet, aztán itt a péntek és mindegyiken beárad a szikrázó napsütés. Ez olyan egyszerű, hogy minden betegtársamnak szüksége van rá. A sötétség, a szürkeség az ellenségünk.Hajrá napfény! Jó reggelt! Mennyivel szebb így a szoba!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése