HÚÚÚÚÚÚÚÚHAAA

Ez nem semmi. Most néztem meg, hogy már több, mint 1000 kukkantója volt a blogomnak. Lehet, hogy várják a folytatásokat? Az irományaimat? Most ezen meglepődtem. Csak legyen időm, (persze abból mindig kevés van), írni fogok. Sok minden történt az elmúlt időben, amit érdemes "papírra" vetni.

A tegnap folytatása. Egy ígéret betartása.

Beígértem, hogy este veszem a fáradságot és írok néhány sort. A tegnapi bejegyzésem kitörlése talán egy kicsit erős volt. Inkább javítanom kellett volna rajta. Belegondolván, hogy mit is írtam. Egy kicsit bosszúsan, és ezért kaptam a kemény kritikát. De felteszek egy egyszerű kérdést? Ha állandóan cenzúrázni kell az írásaimat, akkor mi az értelme a naplóvezetésnek. A BLOG , mint online felület, nem azért jött létre, hogy a személyes gondolatok, események és történések őszinte közzétételét támogatja? A szabad akarat szószólója? Habár, ki-ki ahogy gondolja, mily részletességgel osztja azt meg. Én a pillanatnyi állapotomnak megfelelően szoktam írni. Ezt nem lehet előre megtervezni. Vannak dolgok amit persze már napközben megosztanék, de estig várnom kell vele.
Kicsit más.
Akik ismernek, persze hogy féltenek. Nem szabadna semmilyen alkohol tartalmú italt fogyasztanom. Mondjak le róla amíg csak élek? Az tuti, hogy nem a szesz fog a sírba vinni.
Visszatérve a cenzúrára. Ez az ÉN naplóm. Nem írhatok bele azt amit akarok? Persze a személyi hivatkozásokat név nélkül kell megtenni. Ehhez próbálom is magam tartani. De ezek ellenére is, néhányan magukra ismernek. Egyszer pár bejegyzéssel ezelőtt ezt már megkaptam. Ott se volt név. De most minden bejegyzésemet javítgassak, csak mert az "anonim" szereplőnek nem teszik? Ez így nem is őszinte.
Ma egész délután ezen agyaltam. Nem engedem a cenzúrát. Nem 1948. van.
Szabadon szárnyalhat minden gondolat, és azt "papírra" is vethetem!
Szóval. Jó volt a mai meló. Bár minden nap ilyen "könnyű" lenne. Olyat csináltam, amit igazán szeretek és ismerek, tudok. Vasárnap lévén nem koslatott egy főnök se a nyakunkba. Ezt nem rossz szándékkal írtam. Nem is olyanok. :) Hagynak dolgozni :)
Lassan egy éve vagyok ebben a csapatban, és most mondhatom el, hogy akadnak jó emberek. Talán még barátnak is merem nevezni őket. Hát ennyi idő kellett mindehhez, hogy kiderüljön. Visszahallottam, hogy sokuknak megváltozott a rólam alkotott képe. Már nem tartanak seggfejnek. Vannak nálam "keményen okosabbak". Pl.: London-félsziget, 100*100 méter az 100 négyzetméter és ilyen, vagy ehhez hasonlók.
Hát szó-mi szó, oda kell figyelni. (Lehet lemaradtam a matekról és a földrajzról. Szánom-bánom bűnömet)
Miről még nem is írtam. E hónap a lakásfestés hónapja. Előszoba, nagy és kisszoba megvan. Fantasztikus színek. Meggy, kakaó, napraforgó. Tuti mind. A konyha várat magára, de csak azért mert, kell még egy kis vödör fehér. A fürdő meg továbbra is talon. Az csempére vár.
Azt hiszem abba kell hagynom, fáradt vagyok bàr lenne kedvem még írogatni, de mára ennyi.
JA, ma van az APÁK napja :D

A tegnapi jóvátétele.

Este megnyugvással teli ismét írok.  Persze most kihagyom a neveket.  Elnézést is kérek mindenkitől.  Szép napot!

Töröltem.  Mérgesen írtam,  ami nem tükrözi a helyzetet.

Egy "gyenge" ígéret beváltása.

Ha a címet nézem, megígértem magamnak, hogy többet fogok írni. Hát ez elmaradt. Igazából az utolsó bejegyzés az még 2012. novemberében volt. Azt akárhogy is számolom másfél év. Ezen időszak az egyik legmozgalmasabb volt az utóbbi időben. Nokiából való létszámleépítés miatti munkanélküliségem. Az új szakma tanulása, ismételten kezdhettem lelőről az egész életem. Mintha ismét 18 éves volnék. Hiába a 27 év munkaviszony, semmit nem ért. Mindenki az szajkózza, hogy Győrben milyen könnyű munkát találni. Hát ez nem egészen így van. Nekem majd egy évbe telt újra munkába állnom. 4 hivatalos szakmám van, de mégsem sikerült könnyebben. Pedig nem vagyok "finnyás". Alkalmanként disznótelepen dolgoztam, vagy éppen éjjel pékségnek szállítottam. De ez nem élhető állapot. Ezért kellett a negyedik. CNC forgácsoló. Igazából jó szakma, de ezzel elhelyezkedni ugyanúgy ismeretséggel ment csak Szerencse, hogy hasznát vettem néhány segítő kéz támogatásának. Immáron 2012. januárja óta, "Audista" lettem. Berendezéskezelő a státusz, amit betöltök. Egyrészt betanított munka, másrészről szükséges az iskolában tanultak megfelelő ismerete. Még ha csak az alapokról is beszélünk. Hogy mi történt tavaly, a következő bejegyzésben megírom.

Munka, avagy munka.

Már több, mint fél éve nem írtam semmit. Pedig meglehetősen élménydús hónapok vannak a hátam mögött. Sokáig gondolkodtam, mi mindent írhatnék. Talán már az elejére sem emlékszem. Kezdjük ott, hogy szeptember közepe van.

Megcsap a változás szele. A gyárban műszakot váltok. ("hamari" döntés volt) Élem az újonnan kialakított életem. Beilleszkedem az új környezetbe. Új feladatot kell ellátnom.

Rework (rossz készülékek javítása) elvégzésének koordinátora lettem.

Jó volt nekiindulni, új kihívásnak számított. Egy teljesen új pozíció a gyárban. Ismeretlen talajon járni, ami telis-tele aknákkal. Nem volt ki felszedje. Magam oldottam meg. Abban bíztam, ha pontosan, precízen, megbízhatóan végzem a feladatokat, talán több is lehetek. Láttam egy alternatív jövőt. Kilépni a beskatulyázott instruktori munkakörből. Igazán önállóan, felelősségteljesen dolgozni, aminek van értelme, aminek van jövője! Tévedtem.

Januárban jött a hideg zuhany. Elindultam egy ösvényen. Kitapostam, hogy járható legyen. Mire már a "kavicságy" is kész volt, csak az "aszfalt" hiányzott, megtörtént az újabb átalakulás.

Igazából a mai napig nem értem, hogy mi is történt akkor. Csak az én műszakomban változott a dolgok menete? Sajnos a szomorú valóság, hogy igen.

Kialakítottak egy teljes új, 20 szerelőszigetből álló rework-folyosót. Hozzáteszem, minden csopinak 20 szigete van. Ide mindjárt két csoportvezető került. Ők hozták magukkal a régi megszokott kollégáikat, felsőbb utasításra kikerültem közéjük. Ott ragadtam, mint egy "auslander". Még ma is kivülállónak érzem magam. A mai napig nem találom a helyemet.

Jelen pillanatban a gyár harmadgőzzel üzemel. Hasonló rework-ös munkával ütöm el az időt, máshol és egy kicsit másképp. Ezzel vége is. Alaphelyzetbe kerültem, mint anno.

Szerencsémre, egy igazán jó barátra leltem odabenn. Soha nem gondoltam volna, hogy azok leszünk. Az elmúlt évek alatt, a sok előítélet, amit a többi kollégám sugallt, engem is befolyásolt. Nagyon-nagyon bánt, és szégyenlem miatta magam. Együtt dolgozunk, és szerény véleményem szerint is, jól.

A probléma ott kezdődik, hogy már Ő sem szeretne sokáig itt dolgozni. Kérdezem. Ilyen légkörben?

Ahogy január óta telnek a hónapok, egyre eltökéltebb lettem, egy új munkahely keresésében. Bízom a változásban, változtatásban. Apró jelentéktelen lehetőségek adódtak, adódnak, de egyik sem hoz annyit, amiért érdemes lenne váltani. Nem utolsó sorban, kezdhetnék mindent elölről. Újra "alapozni", és "építkezni". Épp elég volt a Határőrség után újraszervezni mindent. A-tól Z-ig. Most itt tartok. "Állok a mérlegen."

Ebben a blokkban, szándékosan nem írtam kedves családomról, azt majd a következőben teszem meg.

Ismét felveszem a kesztyűt.

Újra írni fogok a mindennapjaimról,  amint elég erőm és  időm lesz rá.

Egy be nem vallott vallomás

Talán illik a címhez.

Igen, három hónapig távol voltam, és ez idő alatt nem igazán törődtem senkivel és semmivel. Az utolsó 3 év termése ez. Egy jól ismert "Szanatórium" vendégszeretetét élveztem. Sajnos már harmadszor. Bár egyetlen porcikám se kívánta.

Az elmúlt évek sok-sok felgyülemlett gondjainak és megoldhatatlannak látszó problémáinak mellékterméke.

A jó a rosszban, hogy sikerült kibillenteni a mérleget egy olyan helyzetből, amit valóban komoly és nehéz döntések sorozata okozott. Ismét előírták nekem, hogy vissza kell járnom meghatározott időközönként, aminek eleget is teszek, bármennyire nem szeretnék. Az elmúlt 5 évben havonta, kéthavonta kontroll. Jelen esetben, a legfájóbb, hogy a munkámhoz szükséges egészségügyi alkalmasságomat csak 2, azaz két hónapra kaptam meg. Veszélyben az állásom! Ezeket a dolgokat, eddig nem említettem, mert saját írásomat cenzúráztam. Magamhoz sem voltam igazán őszinte, vagy csak nem mertem bevallani, mert szégyenérzetet keltett. Nem akartam a világ elé tárni, hogy kevés olyan ember van a környezetemben, aki támogatott, és támogat most is. Itt igazán a lelki oldalára gondolok. Vannak dolgok, melyek nem változnak, vagy változtathatóak. Ez mind az akaratomon kívül következik be. Sokszor, ezzel nincsenek tisztában az emberek. Szedem a gyógyszereimet, (olyan, mintha szívgyógyszer lenne, csak nem arra való), meglehetősen drágák, és időközönként változtatni kell rajtuk. Vagy minta a cukorbetegség. Először kezelhető diétával, majd ha nem válik be, jön a gyógyszeres kezelés, ami elérheti a kritikus maximális szintet és jön az inzulin. Valahogy ez is hasonlóképp működik. Egyre erősebb szerek kellenek a szervezet egyensúlyának megtartásához. Egy kényes egyensúlyról beszélek, befolyásolja egész lényünk működését. Agyunkét, testünkét. Nem holmi megfázásról írok, kicsi forró tea, 3 nap fekvés, és megy az élet a megszokott kerékvágásban. Sajnos ezt nem lehet ennyivel megúszni.

Hogy pontosan mit is írtam az előző alkalommal, az már talán nem is olyan fontos. Aki magára ismer érezzen bűntudatot, akinek pedig nem inge, ne vegye magára.

Talán ismeri olvasóm, "1 rosszért, 4 jót kell cselekedni", hogy békére leljen a lélek. Sokat küzdök, hogy minden elhibázott lépést rendbe hozzak, de ez nem történik meg egyik pillanatról a másikra, és nem csak rajtam múlik. Eleget tenni minden elvárásnak, képtelenség. Ezt tudja mindenki. Még ha tagadná is, akkor valóban becsapja önmagát.

Én nem tartozom közéjük!

Az életemből ismét kiesett jó néhány hónap, amit nem adhat már vissza senki, és semmi! Esetleg feledni, és feledtetni lehet. Nem, és nem is szabad turkálni a múltban, mert az tovább mérgez mindenkit!!! Ha olvastad a "Mérgező szülők" című könyvet, akkor tudod, hogy pontosan miről is beszélek. Lehúztam a rolót.

Ehhez kapott segítségem elenyésző. Csak és kizárólag a mellettem élők tették meg. Igaz nem is kell senki más segítsége, mert nem értik, érthetik az egészet. Ez van, ezzel élek együtt. Nem a múltban hiszek, hanem a jövőbe tekintek. A jövő pedig képlékeny. Nem hiszek a sorsban, nincs "nagykönyv", az életünket úgy irányítjuk, ahogy erőnkből telik.

Nos, a mai filozófia órának ezennel vége.

Egy kérés teljesítése

Megígérem minden olvasónak, rokonnak, családtagnak, ismerősnek, barátnak, és ha valakit kifelejtettem volna annak is, itt a blogban NEM FOGOM ŐKET MEGEMLÍTENI! Soha! Se jót, se rosszat nem fogok írni senkiről és semmiről, ami utalna fentebb említett emberkékre. Ez a kérés.

Csak, és kizárólagosan magamról fogok írni.

Jól vagyok, köszönöm szépen, egy önzővé és utálatossá avanzsált személy lettem. Bárki, bármit is gondolna. Nem kell olvasgatni, nem kell megjegyzéseket tenni, mert ez senkire nézve nem kötelező. Hát ez volna a "mindenki" kérése :)

Most csak röviden

Egy alapvető dolog, hogy az ember a famíliájában megbízik, sőt segít, ha az erejéből telik.

Márciusban a Tesz-Vesz online portálon vettünk Zsófimnak egy ágyat. Pontosabban fotelágyat. Most szeptember 2. Ha értitek mi jár az eszemben. Március óta, annyi ígéretet kaptunk arra, hogy elhozzák. A lényeg, akár egy személyautó csomagtartójába is befér. Autónk nem lévén, több családtagot megkértem segítsen elhozni, természetesen a költségeit mi álljuk. Erősítettem meg.a szitut.Ez nem is kérdés.

Most hívott fel az ágy ex tulajdonosa, (nevezzük G-nek), hogy Tatabányán lesz dolga, és befér az autójába. Elhozza! Egy idegen ember hozza el, amikor a családban van kisteherautó (puttonyos), kisbusz, amibe csak be kellett volna egyenesen rakni. És még millió variáció akadt. Hova lettek a barátok? Ott is van nagy csomagtartó, puttonyos autó. Az év elején még sűrűn keresték társaságom, míg alkalmanként,de már meglehetősen ritkán, látogattam a vendéglátó egységeket. "Tanyáikat" Én csak a színvonalasba ültem be. Egy kávéra, néhány sörre.

Szóval. Megszámlálhatatlan ígéretet kaptam, hogy majd a jövő héten elmegyünk érte.

Ők "megoldották a problémát". Nagyon egyszerűen bújtak ki alóla. Mire arra került volna a sor, már fogyasztottak alkoholt. Részükről, ezzel minden letudva. Nem vonhattam felelősségre őket, hogy "de hát megígérted" címszóval. Hát ezért mondom, hogy az ígéretekkel megtelt a "padlás". Méreténél fogva, se vasút, se futár, se taxi, szóba sem jöhetett, a borsos áraik miatt. Lassan már kezdtem lemondani róla, mikor G felajánlotta, ha autójába befér, hát elhozza. Végre alhatnak külön a gyerekek. Az árát már az aukció zárásakor átutaltam, kiegyenlítettük. Annak külön örülök, hogy az eddigi tárolását G megoldotta. Talált neki alkalmas helyet, ahol "várakozhat". Furcsa lehet, hogy egyes szám első személyben említem kedves ágyunkat, de a remény felcsillant. Holnap itt lesz! Köszönöm G!