Igen, három hónapig távol voltam, és ez idő alatt nem igazán törődtem senkivel és semmivel. Az utolsó 3 év termése ez. Egy jól ismert "Szanatórium" vendégszeretetét élveztem. Sajnos már harmadszor. Bár egyetlen porcikám se kívánta.
Az elmúlt évek sok-sok felgyülemlett gondjainak és megoldhatatlannak látszó problémáinak mellékterméke.
A jó a rosszban, hogy sikerült kibillenteni a mérleget egy olyan helyzetből, amit valóban komoly és nehéz döntések sorozata okozott. Ismét előírták nekem, hogy vissza kell járnom meghatározott időközönként, aminek eleget is teszek, bármennyire nem szeretnék. Az elmúlt 5 évben havonta, kéthavonta kontroll. Jelen esetben, a legfájóbb, hogy a munkámhoz szükséges egészségügyi alkalmasságomat csak 2, azaz két hónapra kaptam meg. Veszélyben az állásom! Ezeket a dolgokat, eddig nem említettem, mert saját írásomat cenzúráztam. Magamhoz sem voltam igazán őszinte, vagy csak nem mertem bevallani, mert szégyenérzetet keltett. Nem akartam a világ elé tárni, hogy kevés olyan ember van a környezetemben, aki támogatott, és támogat most is. Itt igazán a lelki oldalára gondolok. Vannak dolgok, melyek nem változnak, vagy változtathatóak. Ez mind az akaratomon kívül következik be. Sokszor, ezzel nincsenek tisztában az emberek. Szedem a gyógyszereimet, (olyan, mintha szívgyógyszer lenne, csak nem arra való), meglehetősen drágák, és időközönként változtatni kell rajtuk. Vagy minta a cukorbetegség. Először kezelhető diétával, majd ha nem válik be, jön a gyógyszeres kezelés, ami elérheti a kritikus maximális szintet és jön az inzulin. Valahogy ez is hasonlóképp működik. Egyre erősebb szerek kellenek a szervezet egyensúlyának megtartásához. Egy kényes egyensúlyról beszélek, befolyásolja egész lényünk működését. Agyunkét, testünkét. Nem holmi megfázásról írok, kicsi forró tea, 3 nap fekvés, és megy az élet a megszokott kerékvágásban. Sajnos ezt nem lehet ennyivel megúszni.
Hogy pontosan mit is írtam az előző alkalommal, az már talán nem is olyan fontos. Aki magára ismer érezzen bűntudatot, akinek pedig nem inge, ne vegye magára.
Talán ismeri olvasóm, "1 rosszért, 4 jót kell cselekedni", hogy békére leljen a lélek. Sokat küzdök, hogy minden elhibázott lépést rendbe hozzak, de ez nem történik meg egyik pillanatról a másikra, és nem csak rajtam múlik. Eleget tenni minden elvárásnak, képtelenség. Ezt tudja mindenki. Még ha tagadná is, akkor valóban becsapja önmagát.
Én nem tartozom közéjük!
Az életemből ismét kiesett jó néhány hónap, amit nem adhat már vissza senki, és semmi! Esetleg feledni, és feledtetni lehet. Nem, és nem is szabad turkálni a múltban, mert az tovább mérgez mindenkit!!! Ha olvastad a "Mérgező szülők" című könyvet, akkor tudod, hogy pontosan miről is beszélek. Lehúztam a rolót.
Ehhez kapott segítségem elenyésző. Csak és kizárólag a mellettem élők tették meg. Igaz nem is kell senki más segítsége, mert nem értik, érthetik az egészet. Ez van, ezzel élek együtt. Nem a múltban hiszek, hanem a jövőbe tekintek. A jövő pedig képlékeny. Nem hiszek a sorsban, nincs "nagykönyv", az életünket úgy irányítjuk, ahogy erőnkből telik.
Nos, a mai filozófia órának ezennel vége.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése