Nos, hát kitettünk - kitettem magunkért. Keményen dolgozott mindenki, mind a 18 beosztottam. Gyönyörű munkát végeztek, és ezt úgy, hogy nem csináltak selejtet!
Ez egy szuper munkanap volt, mindenki örült, (van munkája - egy kis cinizmus).
Aztán alig várták a reggel 6-ot. Megszólalt a gong és mint akit ágyúból lőttek volna ki, sprint a kapuig. Egy kis tolongás a detektor előtt, aztán futás tovább.
A jamaicai Asafa Powell (világrekorder 100-on) megirigyelhetné ezt a "hazafutást. Ugyan a buszok, mindegyik, 1/2 7-kor indul, én nem rohanok, mégis negyedre kényelmesen buszra szállok.
A lényeg, hogy tényleg büszkék voltak magukra, pedig lógott a nyelvük.
Nekem a sok rohangálás miatt, feltörte a talpamat a papucs. Az-az átkozott ESD-s papucs. Sajna cipőt nem adnak, csak orvosi javaslatra. Tavaly nem így volt.
De ami késik, nem múlik. Meglátogatom a Medicina orvosát, aztán majd Ő javasolja. Erről ennyit.
Jó volt az éjjel. Bár mindegyik ilyen lenne :) Ilyen gördülékeny. Ja, a trutyit kitakarítottuk :)
Haza érve jött az igazi boldogság! Misi és Bea az ajtóban várt, a nagyok meghallották a hangom, már kinn is voltak az előszobában. Puszi mindenkinek, egy gyenge kávé, pancsi, És most leléptem aludni.
Ideje aludni térni, mert este megyek vissza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése